Bemutatkozás

Társaságunk több mint fél évszázados múltjával a pétervásárai térség egyik legrégebb óta működő vállalkozása. Munkánkat a Nagyközségi Közös Tanács Költségvetési Üzemeként kezdtük meg az öt alapító önkormányzat hatáskörében: Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes – innen ered mai nevünk is, a PEVIK. A kezdetektől több évtizeden át építkezéssel foglalkoztunk, a környék számos, mai napig álló középületét elődeink építették. A rendszerváltás után társasági formát váltva korlátolt felelősségű társaság lettünk, és az építőipar mellett utak, hidak és járdák létesítésével és karbantartásával is foglalkoztunk egészen 2003-ig. Ezután fokozatosan áttértünk a vízhálózat kezelésére, a szennyvíz és a lakossági hulladék elszállítására. 2013-tól az előbbieket átvette az ÉRV Zrt., azóta kizárólag lakossági és ipari szilárd hulladék szállítását végezzük.

A lakossági hulladékszállítást érintő, néha kaotikus változások közepette társaságunk fennmaradt, jelenleg Heves megye északi részén stabilan biztosítjuk 29 településen körülbelül 33.000 lakos, nagyjából 12.000 háztartás hulladékának elszállítását. 2017-től 2022-ig az NHSZ Észak-KOM Nonprofit Kft., 2022-től pedig a Szelektív Nonprofit Kft. közszolgáltatók alvállalkozói vagyunk, velük együttműködve kerül begyűjtésre és feldolgozásra a lakossági hulladék Parádtól Pétervásárán át Szilvásváradig szinte az összes településről a térségben. A kommunális hulladék hasznosíthatatlan része Hejőpapiban kerül lerakásra, míg az elkülönítetten gyűjtött hulladék (papír, műanyag, fém, üveg és biológiailag lebomló) partnereinken keresztül újrahasznosításra kerül.

Büszkék vagyunk, hogy társaságunk több mint 50 éve járul hozzá a térség fejlődéséhez épületek létesítésével, a közszolgáltatási infrastruktúra fenntartásával és környezetünk védelmével, nem utolsó sorban több tucat stabil munkahelyet biztosítva a környékbeli lakosság számára.